A Stobi után Kavadarciba a szállásunkra igyekeztünk. Többek közt ott
található a Tikves giga borászata és az a Popovi pincészet, aminek az
apartmanjában éjszakáztunk. Már a megérkezésünkkor, a hallba lépve, a padlón
egy pincére néző látványablak fogadott minket, amitől csak ámultunk és
bámultunk. A papírok gyors elintézése után a Stobis élményeken felbuzdulva, előálltam
egy vasárnap esti borkóstoló ötletével, amire ők hamar kötélnek álltak. Eleinte
ez bátor gondolatnak tűnt a Stobis kalandom után, de némi pihenő, valamint egy
liter víz elfogyasztása után helyre állt a pH értékem.
Mint megtudtuk, a családban a borkészítés ötlete 2018-ban, egy görög
nyaralás során merült fel, majd néhány hét leforgása alatt meg is alapították a
céget. A férfi fotós, övé a város Fuji fotóboltja, a felesége fogorvos, rendelője
fölött pedig a Fuji Dent olvasható. Ebből adódóan az első évjáratukat még Fuji néven
készítették el, ezt követte családi, Popovi név adása.
Alig néhány hektáron helyi, illetve nemzetközi fajtákkal dolgoznak és évi
12000 palack bort készítenek. Magas minőségű boraik hamar felhívták magukra a
szakemberek figyelmét. Többek között jó kapcsolatokat ápolnak a közép-kelet
európai borokra specializálódott Master of Wine-nal, Caroline Gilbyvel, aki
számos alkalommal járt náluk sőt, bevallásuk szerint még a szerb miniszterelnök
Vucic is szívesen kortyolgat az isteni nedűikből. Amennyire kicsik, annyira
változatosak, ami a hordóhasználatukra is kiterjed. Az amerika, francia,
szlavón tölgy mellett a magyarban is szívesen érlelik boraikat.
Meglepetésemre a borsort egy ritka ősi fajtából, Stanusinaból készült
rozéval nyitottuk, aminek a Momina Solza (lány könnye) fantázianevet adták. Az
enyhén pink szín mögött, meglepően fűszeres aromák, feszes test, valamint friss
eper, cseresznye ízek uralkodnak. Lecsengését
némi édeskés íz kerekíti le. Összességében egy kellemes, izgalmas rozé. +4 pont.
Annak ellenére, hogy nem vagyok a muskotályos fajták szerelmese a temjanikájuk
egy olyan arcát mutatta, amibe egyből beleszerelmesedtem. A jó savak, enyhén
zöldes ízek mögött, friss virág, bodza, ananász, banán, egres aromák jelentek meg.
Émelygősségnek nyoma sincs, helyette egy szikár gyümölcsbombát kaptam. 6 pont
A 2021-es cabernet sauvignon egy igazi gyümölcsös, mediterrán, nagy testű vörösbor.
A vaníliás hordó mögött áfonya, fekete ribizli, szeder, csoki aromák, finom borsos
fűszerekkel egészülnek ki. Picit populáris jellegű, kis hazánkban mégis nagyon
közkedvelt lenne. A tanninjai viszont teljesen beértek, ami azon a klímán szinte
kötelező jellegű. 7 pont
Befejezésként jött a 3 hordó házasításából (vranec, merlot, cabernet
sauvignon) készült 2022-es My Story. Feszes, tiszta illatokkal indít, amiben a
fa csokis, borsos, vaníliás aromái gyönyörűen harmonizálnak a fajták különféle
gyümölcsös jegyeivel. A nagytestű vranec vibráló savaira, fekete ribizlis,
szedres, fűszeres ízvilágára vastag, bársonyos lepelként telepszenek a cabernet
és a merlot áfonyás, érett szilvás ízei. Nagyon hosszú lecsengéssel bír. Erős 7
pont.