A kóstolás zárásaként a
Matusko Vinarija-ba tértünk be, amit külön posztnak szánok. Igaz, a másik két
borászattal együtt egy kalap alá is lehetett volna vonni, a sok borelemzés
mégis csak unalmassá teszi az olvasást. Na meg Mato Violic Matusko a pincéjének
1997-es alapítása óta egy olyan birodalmat épített fel maga köré, ami
mindenképpen megér egy külön történetet. Bátran kijelenthetjük, a hosszú hajú,
viszonylag magas, motoros rocker kinézetű ember mára a Peljesac-félsziget egyik
vezető termelőjévé nőtte ki magát.
|
Matusko borászat |
Anno a szakma alapjait a pincéjétől alig 50
m-re lévő Vinarija Dingac-ban főagronómusként sajátította el, majd magán útra
lépett. Mára kiemelkedő szortimentje, kimagasló eredményei magukért beszélnek.
Borai közül talán azokra az amforás tételekre a legbüszkébb, amihez egy ősi
görög recept szerint Boszniában készítették az amforákat. Többek közt ő érlelt
elsőként amforában Dingac plavac malit, sőt fél literes változataiban még bort
is értékesít a különleges agyagedényekben. Mellékesen említem, hogy külön oliva
olaj termékekkel is bír, de ez ebben a régióban teljesen megszokott dolognak
számít.
Egész évben nyitott kapukkal
várja a vendégeit, a 2000 m2-es pincéjében olyan szabadon
látogatható bormúzeumot hozott létre, ahol 1000 teli hordó, rengeteg amfora és
megannyi érlelésre szánt palack közt sétálhatunk szabadon. A tudatos borász a
hűséges társakról sem feledkezett meg, így mindenfelé kisebb-nagyobb szamár
szobrokat találunk, na meg a pincéjének a jelképét is ez az állat adja.
Itt már deci-re mérték a
bort, és tényleg hatalmas választékból válogathattuk. Sok morfondírozás után
két fehér, valamint egy fullextrás Dingac mellett tettem le a voksom. Rukatac 2022
A korábban poharamba került
Anticevic rukatachoz képest citrusosabb, könnyedebb, szerethetőbb ízvilággal
rendelkezik. Szép savai közepes testtel, körtés, picit barackos ízekkel
egészülnek ki, amibe némi kesernyés, csonthéjas ízvilág szorul. Tiszta, egyszerű
szerethető bor! 4+ pont
Posip 2022
Citrusokkal, enyhén trópusi
gyümölcsös aromákkal nyit. Némi zöld banán kesernyéje mellett, alma,
körte, csöpp bodzával. Kerek, jó közepes teste, viszonylag hosszú,
picit zöldes utóíze igazán megtetszett. 5 pont
Royal Dingac 2012
Jogosítványomra gondolva utolsó
tételként egy 11 éves, 4 év kishordós érlelésen átesett Dingac-ra adtam a
voksom. Kíváncsi voltam, mire képes innen egy ennyi idős bor. Utólag azt kell
mondanom, komplex karakterét nehéz szavakba önteni. Szeder és szilvalekvárok
érett változatai, fekete borssal meghintve, amire csokis, braunis, kakaóporos
réteg rakódik, az egészet pedig körbeöleli egy fahéjas, vaníliás buké. Az évek
alatt tanninjai sokat lágyultak, mégis nagyon jól tartják a testét. Hosszú
lecsengésű. 7+ pont. |
Pillanatkép a Postup-dűlőről |
Hazafelé néhány fotó
erejéig még megálltunk a híres Postup-dűlőben, ahonnét tényleg szép kilátás van
a környező szigetekre valamint táborhelyünkre Orebic-re. Ugyan több borozáson
már nem vettünk részt, a nyaralásunk még nem ért véget, a következő részben Kis
Dubrovnik-ba, Marco Polo szülőhelyére, Korcula-ra hajóztunk át. Tartsatok oda
is velünk.
Kunci