2021. dec. 9.

Tour de Szekszárd, a Fekete Borpincében kóstoltunk

   November utolsó hétvégéjén Tibi barátomhoz látogattunk Szekszárdra. A város hallatán egyből a kadarka, a kékfrankos, a merlot, a bikavér, az Iván-völgy, a Bakta és Görögszó dűlők, vagyis a borkóstoló jut eszembe. Természetesen sok más program mellett ez sem maradhatott ki. Hosszú filozofálgatás után a Heimann Birtokra szerettünk volna menni, akik a covidra való tekintettel nem fogadtak vendégeket, a Sebestyén Pincészetnél telt ház volt, a Fekete Borpincében viszont szívesen láttak minket. Fekete Misi Bácsi /ahogy sokan emlegetik/ egy igazi színes egyénisége a borvidéknek. Borai egyenesek, gyümölcsösek, bársonyosak, teltek, fajtajellegesek, vagyis egy régi, de igaz mondás szerint, olyanok mint a gazdájuk.

Szekszárd, Iván-völgy

   A késő őszi nyirkos, borongós délutánon, gyalogszerrel vágtunk neki a Szekszárd déli szélén fekvő, meredeken emelkedő, Iván-völgyének, amit a borvidék legjobb dűlői között tartanak számon. Nem is csoda, hogy számos borászat itt rendezte be főhadiszállását. Közel a városhoz, kinn a természetben a szőlősorok között ideális hely a pincészetek számára. 

   Úgy gondolom a helyiek vérébe szinte teljesen beleivódott a szőlő és a bor szeretete. Szinte mindenki közvetve, vagy közvetlenül kötődik a borhoz. Elég csak a várost körbeölelő gyakorta a lakóövezetig nyúló szőlősorokra, vagy a település szívében lévő egykoron a löszbe vájt pincék tucatjaira nézni.

Fekete Borpince
   Fekete Mihály Szekszárdon született és ott is nőtt fel. Szülei a helyiekhez hasonlóan szőlőt műveltek, ekkor égett belé a bor szeretete. Szakmáját tekintve élelmiszeripari mérnök, a szülői hagyatékét, a borkészítést mégsem adta fel. Idővel a labor pipettáját metszőollóra cserélte, elvégezte a szőlész-borász képzést, majd az Iván-völgy egyik autentikus /már 120 éves/ pincéjében borászatot alapított és azóta is új hivatásának él. Nem bio borász, mégis a legkisebb beavatkozással próbál belenyúlni a természet rendjébe. Csak teljes érettségben szüreteli a szőlőt, a hordóhasználatnál ügyel a fajtajellegek megtartására. Mára a 10 hektárra bővült birtoka a borvidék legjobb dűlőiben /Iván-völgyben, Kerék-hegyen, Decsi-hegy Nagy Mihály-völgy/ oszlik el. A hagyományokhoz híven 95%-ban vörös fajták uralják a szortimentjét. Egész évben nyitott kapukkal és színes programokkal / Bormaraton, gourmet vacsorák, tea és borkóstoló/ várja vendégeit. A pincéjének jövője is biztosítva van már. Orvos végzettségű lánya a szőlész borász képzést is elvégezte, hogy idővel átvegye a családi vállalkozást.

fehér kadarka 2019

   Korábban a szekszárdi volt az egyetlen 100%-ban vörösbort adó borvidékünk. A fehérbort fehér kadarkával helyettesítették. A kadarka óvatos préselésével fehér színű mustot kaptak, így oldották meg ezt a hiányt. Manapság a ritkaság számba menő borkészítési módszert Fekete Mihály a mai napig ápolja. 

Szép savak, neutrális illatok, ropogós ízek keverednek friss fűszeres fehér cseresznye ízeivel. Igazi kuriózum. 4+ pont

néró rozé 2021

   Az egyetlen olyan muskotályos fajta, amit borszőlőként is használnak. Friss, gyümölcsös, eper, málna, cseresznye aromái muskotálybombával egészülnek ki. Ezen ízeket egyesek tutti-fruttinak is neveznek. Hölgyek nagy kedvence lehet. 4 pont

kadarka 2017

   Légies, fűszeres, érett bor, cseresznye, meggy, enyhén szederes, aromákat áraszt. Az évek alatt savai szelídebbé, teste lágyabbá, picit likőrös jellegűvé vált. 5 pont

Tételek

kékfrankos 2017

   Illatában ömlik a fűszeres meggy, némi szederrel és csokival keveredve. A közepes testű, bársonyos ízvilágú bor savai picit élesebbre sikerültek. Magasabb alkoholja, elegáns hordóhasználata, konyakmeggyes jelleget varázsol neki. Néha olyan, mintha csavart meggylevet innánk. 6+ pont

Sangiovese 2017

   Nálunk a ritkaságnak számító fajta szőlőtőkéit a Szent György-hegyről Török Csabától kapta. A terroire-tól függően egy lágyabb, selymesebb, mégis fajtajelleges bort kóstolhattunk. A fűszeres, közepesen vastag testben, meggy, ribizli aromák, némi szederrel és csokival vegyülnek el. 5+ pont

bikavér 2016 /kékfrankos + kadarka 60% + merlot, cabernet sauvignon/

   Sokan az egykori Szekszárdi Óvöröst, mai néven Szekszárdi Bikavért kellemesebb, selymesebb jellege miatt jobban kedvelik, mint egri társait. A pohárból érett meggy, szeder, csoki, hordófűszer aromák változatos kavalkádja száll. Közepes savakkal, robosztus testtel indít, ami egy lágyabb, gyümölcsösebb karakterben cseng le. 6  pont

A pincében
cabernet franc 2016

   Ebben a borban minden benne van amit egy szekszárdi cabernet franc tud. Egyszerre kerek, nagy testű, terroire jelleges.  Az orromban, szeder, csoki, fekete ribizli, érett szilva illatokat érzek. Elegáns savai, kerek, bársonyos, mégis markáns teste, érett fekete bogyós ízei borsos fűszereket árasztanak. 6+ pont

shiraz 2017

   A shiraz sem okoz csalódást. Egyszerre játékos, fűszeres, testes, gyümölcsös és jól harmonizál a hordóval. Borsos fűszerek, szeder, érett meggy, fekete ribizli ízek járják át, amiből némi szilvás jegyek is előbújnak. 6 pont 

   Mit mondanék a végére? Köszönet a kóstolóért, és a tartalmas beszélgetésért, a borok meg magukért beszélnek!

Kunci