Sándor Zsolt |
Az egyik este én is itt keresgéltem, mikor figyelmes lettem a Vino Piano Borbár Borozz a Borásszal rendezvény sorozatának Sándor Zsolt előadására.
Már régóta mozgatja a fantáziám az Eger és Tokaj közé beékelődő Bükki-borvidék. Míg nagy múltjáról viszonylag sokat, addig jelenéről szinte alig hallunk. Emlékszem, a Gallayék 2014-es Nyékládháza Zenit bora futótűzként terjedt a hazai fogyasztók körében.
A családias hangulatban folyó kóstolón Zsolt folyamatosan mesélt a borairól, pincészetéről, a vidék múltjáról, jelenéről, jövőbeli terveiről. A 1000 hektárra zsugorodott borvidékről meghökkenve hallottuk, hogy ezen szegmensben, csak két pincészet forgalmaz palackozott borokat. Előny, ami egyben hátrány is.
Már a birtok alapításakor 2011-ben bio alapokra helyezte a szőlőművelést. Hat hektáros területén csak cserszegi fűszeressel és zweigelttel foglalkozik.Jól tudja, hogy ez a két fajta nem tartozik a legkedveltebbek közé, ezért ezen szőlőfajtákat szigorú hozamkorlátozással, és borainak egyedi megközelítésével, különleges stílusával szeretné magára felhívni a figyelmet. Repertoárjában található még szintén organikus művelésű zenit, és purcsin. 2018 tavaszától pedig számos újdonsággal fog bővülni a pincészet tételeinek száma, ezért márciustól figyeljünk oda pinot gris, ezerfürtű, kékfrankos és turán boraira is.
Zenit 2016
Pirítós fűszerei, almával, körtével, citrussal ,zöldfűszekkel egészülnek ki. Lendületes savai kevésbé éreztetik a 30 gramm cukrot. Érett trópusi gyümölcsös ízei főleg banánt, licsit árasztanak. Vajas édeskés lecsengésű.
16,4 pont

2016 Cserszegi fűszeres
24 órás héjon áztatást, majd 30-70% arányban öt hónapot, hordóban illetve tartályban tárolták.
Fűszeres aromái grapefruit, körte mandula illatokkal keveredik. Közepes teste intenzív savgerince, enyhén pirítós, fűszeres, kesernyés ízben zárul.
16,4pont
2016 Rozé
16,4pont
Sötétebb árnyalatú rozé, málna, eper, rózsa, illatokat áraszt. Málna eper ízei, kicsit édeskés, kesernyés, grapefruitos aromákban csengenek le. Kerek savak övezik.
16,5 pont
16,5 pont
24 órás áztatást és 8 hónap sokad töltésű hordós érlelésen esett át. Könnyen iható, bársonyos, alig érezhető tanninjai gránátalma, vérnarancs, málna ízeiben borsos fűszerek elegyednek. Nagyon gyümölcsös, meszes lecsengésű.
16,4 pont
16,4 pont
Zweigelt 2015
Tömény fűszeres fajtajelleges bukéja ibolya, szilva áfonya, fekete cseresznye illatai szállnak a pohárból. Sűrű tanninjai, fűszeres, fekete cseresznye, szilva, áfonya gyümölcsös jegyeit kellemes csokoládé öleli körbe. Némileg magasabb alkohollal bír. Még érésben lévő bor, enyhén meszes ásványos jelleget ad.
17,2 pont

Anna Luca 2015
Egy olyan Cserszegi fűszeres ami más dimenzióba emeli a fajtát. Négy nap héjon erjesztést, nyolc hónapos hordós finomseprős tartás követett.
Egy olyan Cserszegi fűszeres ami más dimenzióba emeli a fajtát. Négy nap héjon erjesztést, nyolc hónapos hordós finomseprős tartás követett.
Csipkebogyó, tea, szőlő, érett alma, mandula keveredik a fűszeres aromákkal. Nagy teste, különleges ízvilága számomra a Sherry és a Jura Vin Jaune borainak átmenetét képezi. Érett krémes narancsos mandulás fűszeres vastag kortyai lassan folynak le a torkomon.
17,4 pont
Az est fénypontját az ősi magyar fajta a purcsin jelentette. Zsolt a Tokajban lévő Oremus Pincészet 56 tőkéjéből készít bort.
17,4 pont
Purcsin 2015
Mély fűszeres könnyed aromái eper, málna, gránátalma illatokat árasztanak. Könnyed vékony kadarka jellegű bora némi zweigelt beütéssel van felvértezve.
Köszönettel a kóstolóért a Vino Piano Borbárnak és Sándor Zsoltnak!
Kunci