2016. júl. 4.

egy mátrai hárslevelű...

A több mint kétszáz éves múltra visszatekintő nagygombosi Grassalkovich kastély bortermelése ismét aranykorát kezdi élni. 1999-ben Gál Tibor és Szeremley Huba összefogásával indult el ezen az úton, amit 2009-ben a Tokajban gazdálkodó Barta család vitt tovább. A régi uradalmi kastély 118 hektáros birtokán 91 ha-on szőlőt, a maradékon pedig gyümölcsöt termesztenek.

Számos fajtája közül most a 2015-ös évjáratú Hárslevelű került a poharamba, mely a pincészetben is nagy becsben tartott ritkaság, hiszen csak egy hektáron termelik.

Szalmasárga színű bor. Igen mély komplex illattal indít. A fajtára jellemző illataromái szépen keverednek a hordó adta krémes jegyekkel. Friss pirítós, dió, majomkenyér, szegfűszeg mellett citrus, érett alma és körte sem hiányzik, amit egy kevés virágillat bolondít meg.

Megkóstolva tömény, vastag íz fogad, amire szépen telepszik a hordó krémes fája. Érett alma, körte, citrus mellett a szegfűszeg még itt sem hagy alább. Éles savgerincét kicsit soknak találom, amely tapadós-krétás ásványosságban végződik. Torkomban hosszan érzem a gyümölcsös kesernyés fűszeres ízt. Az idők során magasabb savai lekerekedhetnek, így egy igazi csúcsbor válhat belőle.
Összességében egy olyan szép borral ismerkedtem meg, amely Tokaj, és Somló legjobbjai között is megállná a helyét!

Ezúton is köszönöm Takács Barta Annának, aki megajándékozott ezzel a különlegességgel.

17,3p