2014. jan. 14.

Hogyan utazik egy geográfus Európa borvidékein?



Egy igazi hagyományos borkóstolón. Jura borvidék
Egy igazi geográfus az izgalmakat keresve felhúzza régi bakancsát, hátizsákját, majd elindul felfedezni a számára még felfedezetlen dolgokat. Engem az utazás mellett a borok inspirálnak, így több alkalommal is híres szőlővidékek felé vitt utam. Kirándulásaim során keresem a jó borokat, a helyi különlegességeket, az érdekes embereket, és nem utolsó szempontból a grandiózus tájakat. Földrajzos végzettségemhez hűen, mindig beleteszek valami geográfiai csavart, amely a borospincék hajkurászása mellett üdítő hatással tud lenni. Így Bordeauxban járva végigpedáloztam a Gironde torkolatvidékét, míg Olaszországban a Stromboli vulkánkitöréseit csodáltam a lemenő napsugarak fényében.

Természetesen e sorokat jó visszaolvasni, de egy utazás sosem ilyen egyszerű. Már az út tervezésénél rengeteg nehézséggel, és buktatóval kell számolni! A következő sorokban a tapasztalataimat szeretném átadni, hátha valaki hasonló kihívásra vágyik. Ezen felül a barátaimhoz is szólok, akik mindig hasonló kérdésekkel „zaklatnak” Miért utazol? Mi a célod vele?  Mit csinálsz pontosan egy ilyen úton? Hogyan találod a pincészeteket? Hol alszol? Mit eszel? Mivel közlekedsz? Mi motivál a legjobban? Miként készülsz fel? stb….
Egy út tervezésénél sokféle körülményt figyelembe kell venni.
Mi is az utazás célja?
Mivel kívánjuk leküzdeni a távolságot?
Hol akarunk lakni?
Melyek azok a dolgok, amiket meg szeretnénk nézni?
Ezek megfogalmazása után nyúlok a könyvek, és a térképek felé. Megpróbálok az új információk áradatában megkeresni azokat, amelyek az út során hasznomra lehetnek. Mindig fel kell készülnünk a nehézségekre, a váratlan helyzetekre, hiszen minden kultúra más és más. Főleg az első napokban annyi inger éri az embert, ami néha még terhes is lehet. Új arcok, szokások, szabályok, tájak, újabb, és még megannyi nem várt esemény.
Esetemben a tervezés mindig igen nehéz feladat. Mivel a borok érdekelnek, így speciálisan kell összeállítanom az utam. A legnagyobb kihívást mégsem ez okozza. Autó híján vonattal, hogy olcsóbb legyen, sátorral, ráadásul egyedül vágok neki a kalandozásaimnak. Természetesen autóval, és társasággal kényelmesebb lenne, csak sajnos nincsen kivel. Meg ki is vállalná be egy borkörúton a vezetési élményeit?
A vonatok Ferrarija: Frecciarossa
Egyik hátizsák előre, a másik hátra majd indulhat az expedíció. Mindehhez a 15 napos Global Interrail vonatjegyet veszem segítségül. Ezzel a lokomotívok szerelmeseinek olyan „ingyenes” lehetőségek vállnak valóra, amiről szinte csak álmodhatnánk. A norvég fjordoktól a spanyol Mezetáig szinte az egész kontinensen végigzakatolhatunk. Mindenek mellett a világ leggyorsabb szupervonatait is kipróbálhatjuk. Ki ne szeretne három négy óra lepörgése alatt 600-800 km-ert legyűrni?  300 km/h óra környékén száguldva tényleg valahol más dimenzióban érezhetjük magunkat. Szerintem sokan felkapják a fejüket az olasz Frecciarossa, a német ICE hallatán. A grandiózus TGV-ről nem is beszélve.
 A sínen való közlekedés valahogy mindig izgalomba hozott. A vonatfütty, a kocsik zakatolása kis gyermekkorom óta varázslatos tájak látványával kecsegtetett. Igazi hátizsákos turistaként egyedül nekivágni az ismeretlennek. Modern kalandfilmekhez hasonlóan batyuból előkotort almát majszolni, egész nap térképpel járni-kelni, míg esténként fejlámpával babkonzervet kanalazgatni. Szerintem sokak eljátszanak ezekkel a gondolatokkal.

A szíveket melengető kalandozások után egy kicsit szembesítenék mindenkit a ránk leselkedő nehézségekkel, kényelmetlenségekkel. A menetrendhez igazodva a késések és esetleges sztrájkok nem is jelentenek olyan nagy gondot. Egy hosszú utazásnál a türelem alapvető követelmény. Öt hat ezer kilométert gördülni a síneken /a Transzibériai vasút 9288km/ még mindig csak a jéghegy csúcsa. Az igazi kihívás egy 10-12 órás több átszállásos A-ból B-be való út után kezdődik. Majd a 30-35 kg pakkal felkelni, kempinget keresni, sátrat verni, talán a legnehezebb feladat. Utazásom sikerének a szállás találása egyik jelentős kulcsa. Nem tartom magam elkényeztetett embernek, viszont célom a világ vezető pincészeteinek meglátogatása. Hol is fogadnának szívesen egy szutykos mocskos kialvatlan borkedvelőt?

Sátram és a házam. Vadkempingezés Szicilliával szemben.
Sajnos az eltervezett dolgok nem mindig sikerülnek, így a szálláskeresés sem működhet problémamentesen. Ehhez mérten hajtottam már le a fejem padon, vasútállomáson, építkezésen, tó, és folyóparton. A legpokolibb éjszakám mégis a Messinai szorosban történt. Kempinget nem találván eleinte kertek alatt, majd egy kiszáradt patakmederben fejlámpával baktattam le szeméttel ellepett habos tengerpartra. Eddig csak hallomásból ismertem a Dél-Itáliában lerakott hatalmas nagy szemétdombokról, amivel élőben is sikerült szembesülnöm. A sátorállítással megküzdve elég nehéz éjszaka elé néztem. Nem vagyok félős típus, azonban valahogy nem érzetem magam biztonságban. Az esetleges tolvajok ellen felkészülve a 70 literes hátizsákomhoz kötöttem a sátor belső zipzárját, miközben a kalapácsomat szorongatva tértem nyugovóra.  Fő a biztonság! A lefekvés előtt bátorításul még finom törkölypálinkát kortyolgattam a csillagos tengerparton. 
Mindemellett igazodni a menetrendhez. Számolni az esetleges késésekkel, sztrájkokkal. Egyszer kettő órát ültem mire valaki odakiáltott hozzám. Sztrájk van! Nem mennek a vonatok. Egy ilyen esetben hogyan tovább? Még a helyiek sem tudtak bíztató választ adni. Általában vállvonogatással továbbálltak. Busszal, stoppal, gyalog? Kettő hátizsákkal ez mindig vicces dolog.
Az idő legjobb kihasználása érdekében gyakorta igen korán kell kelni. Egy hűvös reggelen a hajnal öt órai csörgésre kipattanni a meleg hálózsákból a legborzasztóbb élményeim egyike. Házat bontani, majd elindulni a következő célállomásra. Az élvezeti tényezőket már csak az időjárás tudja fokozni. Esőben sem ajánlom sátor állítást, a bontását meg pláne. Számomra az a legkellemetlenebb dolog, amikor egy viharos éjszaka után a vizes holmimat kell a hátizsákomba gyömöszölni.

Minden ország nyelvéből tanuljunk meg néhány szót, amit alkalmazni is tudunk a mindennapokban. Ezek hallatán, hamar el lehet nyerni a helyiek segítőkészségét. Főleg abban az esetben fontos, amikor már csak ez az egy lehetőségünk van a kommunikációra. Térkép nélkül meg el se induljunk. Sikerült már olyan helyzetbe kerülnöm, amikor egy Marco Polo útikönyv elnagyolt térképe húzott ki a bajból. Thaiföldön járva valahogy az egyik pillanatról a másikra egy istenháta mögötti a térképemen nem szereplő vasútállomáson találtam magam. Szerintem ez az a kényes szituáció, amire senki sem vágyik. Mit is tehetünk ilyenkor egy harmadik világbeli ország rizs, és bambuszültetvényei között? Higgadtan gondolkozzunk az őslakosok fejével.  Egyszerűen csak stoppoljunk! Négy óra hányattatást követően értem haza. A többit majd egy másik sztoriban mesélem el. E kalandtól eltekintve gyakorlott stoppolónak mondhatom magam. Napi 100-120 km szint meg se kottyan. Kisebb távokra lehetőség szerint biciklit bérelek. Amondó vagyok, hogy egy jó sikerült borkóstoló után a szőlődombok között nótázva hazafelé tartva lehet igazán nyüstölni a drótszamár pedálját. J

Borkóstoló egy helyi borbárban. Cote d' Azure Cassis

Az étkezés mindig kritikus pont. Az állandó farkasétvágyam mellett a bevitt alkoholmennyiség ellen is tölteni kell a hasamat. A sok utazás és a rohanás mellett a mennyiségről sem szabad elfeledkeznem. Így duplán fontos az étkezés.  A vidék specialitásainak kipróbálása mellett egy ilyen körút nem a „töltsük meg a hasam” cím alatt zajlik. A magammal hurcolt kis mini kempinggázban, és az anyukámtól kapott harminc éves Európát bejárta alumínium lábosban konzerveket szoktam melegíteni. El sem tudom mondani mennyire megkedveltem a raviolit.:-)
Főzés az Európát megjárt alulábosomban.
Persze nem vetem meg az útszéli dönereseket, pizzeriakat, gyorséttermeket sem. Geográfus létemre a gasztronómiát mégis az jelenti, amikor a lenyugvó napsütésben friss baguettet, olivabogyót, helyben készült friss sonkát, halat vagy valami ínycsiklandó különlegességet ehetek a tengerpart csapdosó hullámai mellett. Ezt általában az aznap vásárolt finom borral szoktam öblíteni. Időmtől függően a reggelt egy friss péksüteménnyel, és az erőt adó kávéval szeretem kezdeni. Ez főleg Taljánországban volt mennyekbe repítő érzés. Szerintem az kávékultúrát senkinek sem kell bemutatnom.
-          Prego uno espresso! Az olasz túrám alatt ez volt egyik „basis” mondat, amit megtanultam.


Poliziano pincészete "Toscana"

Egy ilyen út kevésbé a kóstolásról, inkább a felfedezésről, és az ott megszerzett tudásról szól. Itt olyanokra gondolok, amiket még a legjobb tankönyvek sem írnak le. Minden apróság igen fontos lehet, hogy jobban megértsük, és megismerjük a helyi borkultúrát. Mit miért hogyan tesznek? Miben hisznek, mik a főbb specialitások. Miben látják sikerüket.  Miként gondolkodnak rólunk magyarokról, avagy a nagyvilági konkurenciáról. Napi kettő három pincészet meglátogatása bőven kielégítő. Ne feledkezzünk meg az alkohol mellékhatásairól sem. Támolyogva már semmit sem ér a kóstoló. Egyedül nem is mindig olyan könnyű helyet találni. Nem egyszer elutasították a kérésemet.

Természetesen „szegény”turistaként hátizsákkal pólóban, alkalmanként rövidnadrágban vágok neki a vidék borászatainak felkutatására. Itt szó sincs előre való bejelentkezésről, hanem a magam szerencséjében, és tudásában bízva próbálom meg a legtöbbet kihozni az adott szituációból.  Ez főleg Bordeauxban, és Toscanában jelentett gondot.
Amikor tényleg adok a helyi gasztronómiának. Osztriga Gironde torkolatvidéke
Hatalmas területeken össze vissza szétszórva terülnek el a pincék. Egy-egy borvidék előtt mindig készüljünk fel elméletben a helyről, hogy mindig tisztában legyünk az ott elhangzottakkal. Jó ismerni az adott szőlőfajtákat, termőterületeket, borkészítési módszereket. A kóstolás általában ingyen zajlik, viszont ebben az esetben a vásárlás is elvárt dolog. Ez jó dolog, csak gondolni kell a jövőre is. Amit veszek, azt megiszom, vagy viszem tovább. Ezért inkább mindig a látogatásom céljával kezdem. A többsége megértő, ezért gyakorta sokkal többet kapok, mint amire számítok. Sokan értékelik azt a tudásszomjat, ami bennem rejtőzik. Ez főleg a borbárokban igaz. Eleinte mindig furcsán méregetnek, amikor csak kóstolókat szeretnék kérni az egy-másfél deci helyett. Néhány szó beszélgetés után már nem csak az ízletes borkorcsolyákat rakják ki elém, hanem jó tanácsokkal, és jó baráti alapon különlegességekkel is megvendégelnek. A legemlékezetesebb hely a Cote d’ Azuron Cassis falucskájában egy francia sommelierrel beszélgettünk egy jót. Természetesen a magyar édes különlegességünk a tokaji is szóba került.
Soha ne feledkezzünk meg ki a helyi bormúzeumokról sem. Mindig valami érdekességgel szolgálnak. Gyakorta összhangba hozzák a művészettel, gasztronómiával, a helyi természetföldrajzzal, ami egy igazán különleges hangulatot tud nyújtani. Ha szerencsénk van, akkor még kóstolóval is kedveskednek az oda látogató vendégeknek.
Drótszamaram. Mosel mentén
A legnagyobb élményem Piemontban Barolo településén volt. Szokásomhoz híven ide is a bérelt kétkerekű járgányomon, hátizsákkal, sportcipőben, pólóban érkeztem. Ezzel addig nem is volt gond, amíg egy külön teremben meg nem pillantottam valami rendezvényszerűséget. Mint kutya a csontra egyből én is szimatot kaptam. Hamar ki is derült, hogy szakújságírók, és szakemberek számára szakmai napot tartanak. Gyér angolom ellenére negyed órán belül pohárral a kezemben ötven kiváló piemonti csúcstermelő között válogattam a több száz bor közül. A többit a fantáziátokra bízom.

Minden nehézség és egyedüllét ellenére szívesen indulok el egy ilyen útra. A sok küszködés és fáradtság ellenére számos információval, élménnyel gazdagodunk. Szerintem sosem kell félni, csak a helyi szabályokat betartani. Soha ne akarjunk többet, mint amennyit be tudunk vállalni, így sokkal többet kapunk. Hallgassuk meg a véleményeket, viszont bízzunk magunkban.

Kunci

Geográfiai kirándulás. Stromboli Lipari szigetek
Ilyen, amikor 300 km/h-val utazik az ember: